Az ajánlót írta: Suller Ildikó Tünde.

A könyvet írta: Lázár Ervin. Illusztrálta: Molnár Jacqueline. Budapest: Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 2020.


https://mek.oszk.hu/02700/02757/index.phtml

Huszonévesen ugyan, már-már felnőtt fejjel olvastam Lázár Ervin legszebb szerelmes történetét a kacsakirályról és kacsakirálynőről, de ez ne tévesszen meg egyetlen 6, 7, vagy 8 évest sem! Ervin bácsi és kislánya elragadó párbeszédével indul a történet, majd együtt írják hőseik kalandjait, így válik végül egy nagyon szerethető mesévé gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Főszereplők:

Östör király, aki, ha mérges lesz, szalad előle a palota népe, hogy miután az udvari főszámolnok elszámolt ezerig, visszaóvakodjanak, s megnézzék, mérges-e még.

Árnika, a királylány, szíve telve szeretettel, s akit Östör király ahhoz akar hozzáadni feleségül, akit ő megszeret.

Szegény Dzsoni, a szabad, boldog, „semmijesincs” vándorlegény, szíve telve szeretettel.

Százarcú Boszorka, az ármányos, fondorlatos, átváltozós banya, aki végül Szegény Dzsoni hatására megszelídül.

Szegény Dzsoni és Árnika véletlenül találkoznak, s míg a lány ápolja a törött lábú fiút, egymásba szeretnek. Itt jöhetne is az ásó, kapa, nagy harang, de akkor már vége is lenne a mesének, le is tehetnénk a könyvet. No, de ezt még nem akarjuk, igaz? Így hát Ervin bácsi és lánykája elküldi Szegény Dzsonit féléves vándorútra. Szerelmük kiállja az idők próbáját, ám mire Szegény Dzsoni hazaér, Árnika kacsává változik. Annyira szeretik egymást, hogy egyikük örömest feláldozza magát, és kacsává változik, hogy a másikuk ember lehessen. És fordítva! A másikuk is örömest feláldozza magát, és kacsává változik hogy az egyikük ember lehessen. Csak egy, mindenki számára megnyugtató és örömteli állapot nem jön létre sehogyan sem, nevezetesen, hogy mindketten egyszerre legyenek emberek – vagy kacsák.

Elindulnak hát a Hétfejű Tündérhez, aki segíthet rajtuk. Persze, előre sejtitek, hogy happy end lesz igaz? No de addig még néhány kalandon átesnek a szerelmesek a kitűnő gömbérzékű Ipiapaccsal, a hírhedt rablóval és bandájával, a fekete üstökű és fekete keretes szemüvegű Rézbányai Győzővel, a tizenkét nagyon testvérrel, és szeretetükkel mindenhol apró, de nagyon fontos nyomot hagynak maguk után. A SZERETET nyomait.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük